Ha levélvágó hangya kerül eléd, jó, ha elviszed az útjából a mangó-, a szőlő- és a narancsültetvényeket. A kávécserjéket is képesek reggelre mind lerágni, s csodálkozhatsz, ha nem tudsz kávét inni :-)

A barnásfekete ruhás Atta cepalothes névre hallgató hangyák hihetetlen gyorsak. Az állkapcsukkal lerágják a leveleket, majd egy lendülettel a 2 cm-es formákat a fejük fölé emelik és úgy viszik, egymás után, mintha paravánokat, díszleteket vinnének egy színházi előadáshoz.

 IMG_9181 jav ker kicsi vizj.jpg

 Levéltolvajok.

A képen éppen egy gitárpengetőt, zöld vitorlavásznat, legvégül pedig egy jól szabott, azaz egy jól rágcsált angol cilindert cipel a nőstény hangya. Merthogy ezek a világ egyik legerősebb hangyái mind nőstények.

A angol cilinderforma most nem fekete, ezért a mestermű inkább az ír Szent Patrik ünnep zöld kalapjára hasonlít.

 

Kidobott mellek a velencei ablakokban

Mellek Hídja. Ponte delle Tette. Hallottatok már róla?

Két ablak, meg fölötte több is. Kinyílt a spaletta és csábítóan, fürtökben lógtak a nők, az asszonyok az ablakokban. Azután csak egy-egy örömlány állt ki, akinek felkiáltottak: “Ne dobálózz, mutasd!” De nem is kellett kérni őket, szó nélkül mutogatták, hogy milyen tehetségesek.


Mellek Hidja.jpg

A Sestiere San Poloban nem vízipólóztak

Hajdanán a Doge kijelölte az örömlányok lakóhelyét, ahonnan nem mozdulhattak el, s bizonyos szabályokat be kellett tartaniuk. Egyik ilyen zóna a Rialtó környékén volt, s itt található a hírhedt Ponte delle Tette is, azaz a Mellek Hídja, melynek közepére felálltak a férfiak. Nem is kellett szálfa egyenesen állniuk, ágaskodniuk, mert a hídról kényelmesen be lehetett látni az előtted lévő ablakokon. A nők kinyitották a spalettát, majd a finestrát és kitették a melleiket a tájképbe, hogy az érdeklődőket becsábítsák a házba. Izegtek-mozogtak, majd előbb-utóbb az éj leple alatt láthatatlanul mégiscsak kimerészkedtek a Szent Már térre.

madarak_setaja_1400411129.jpg_700x473

Az ember csak sétál, Örül a szép időnek. Lovely weather, Ilyenkor ezt hallom. Egyszer csak észreveszem, hogy nem vagyok egyedül, mások is sétálnak mellettem, mögöttem. A  m a d a r a k, Néha kedvük kerekedik sétálni. Nem csoda ez itt Londonban. De hogy még beszélgetnek is egymással, arra már felkapom a fejem. Épp egy zihált hajú pár jön mellettem, mögöttem pedig a Mester és a barátja. Nem hiszek a szememnek! Nem ijednek meg  tőlem, nem állnak meg egy pillanatra sem ahogy hátra fordulok, és fotózom őket. Csak jönnek mögöttem, mintha láthatatlan lennék. Határozott, peckes lépésekkel halad a hosszúlábú, a rövid pedig nem totyog, nem siet mellette, hogy utolérje, hanem ő is nyugodtan lépked. Ráérnek. A Mester elmondja, amit akar, utána megint hallgatnak. Csendben lépkednek egymás mellett. Hagyom, hogy megelőzzenek. Megyek utánuk.

ÁZIK Mr. TEA FENEKE LONDONBAN

2014.05.03. 22:20

6 dolog, ami HATOTT, mert most láttam először Londonban

1. (ELSŐ)

 

Nem eső öntötte el Londont, nem a Trafalgar tér egyik szökőkútjába esett bele Mr. Bean helyett Mr. TEA, hanem csak egyszerűen kapaszkodik, hogy tovább ne csússzon a lébe.

 1 Mr Tea.jpg

STOP! IT`S TEA TIME, azaz Teaidő

 

Lába megroggyant, a nadrágja vizes lett. Forró a helyzet. Úgy áll ott a kavalkádban, azaz kád helyett leforrázva egy pohárban, mint aki sehogyan sem tud kimászni ebből a helyzetből. Egyedül. De majd segítesz neki, ha kiáztatta magát. Mintha már nem is utálná, jól érzi magát benne. Színes gyógyfürdő, nyári gatya, mások mennek a strandra, ő meg egy csésze gőzben, aromás lében veszi az ülőfürdőt. Vicces, ahogy a kezedbe veszed a poharat, s ül benne valaki. Jó társaság, nem beszél, nem is jajgat, pár percet veled tölt, azután kiemelheted onnan. A nadrágjából később kirázhatod a Twinings, a Darjeeling vagy az English Breakfast teafüvet.

 

 2. (MÁSODIK)

 

 Megszoktam, hogy Londonban semmin nem lehet csodálkozni, bármi megtörténhet. De mégis lehet!

 

2 esernyo.jpg

SZÍNES ESŐ

 

Nem igaz, hogy Londonban esik a legtöbb eső, de ha már esik, miért ne lehetne örülni neki? Láttam már világítós esernyőt, szamuráj kardosat, tésztából vagy virágból készültet, tegnap pedig olyat, amit a gyerekek festhetnek ki saját maguknak. Az előrajzolt ernyő olyan, mint a kifestő. A csomagban található festék, ecset, s persze ha elkészülsz a remekművel, hagyod száradni, utána bátran nyakon öntheted vízzel, vagy kiviheted az esőbe. Nem fog lecsurogni róla a kép.
NaDe ESŐRE SZÍNT VÁLTÓ esernyőt még nem láttam. Igaz, hogy az angolnak nagyon fontos beszédtéma az időjárás, elterelő hadművelet is lehet, de hogy még arra is figyel, hogyan dobja fel a rossz időjárást jókedvvel! Esik az eső, s ahogy kopog a fejed felett, úgy színesednek az esőcseppek. Mi mást lehet, mint Singing in the Rain!

 

3. (HARMADIK)

 

Csokoládé minden mennyiségben. Női szív, a férfi szíve. Elegancia. Szívdobogás. Ki tudna ellenállni egy ilyen változatnak?

 3 csoki.jpg

 FRAKK A SZÍVBEN, SZÍV A FRAKKBAN

 

4. (NEGYEDIK)

  LEMERÜLTÉL?

 4 telefon.jpg

 SZEZÁM NYÍLJ KI !

 

Kinyithatod, bezárhatod, megvárhatod vagy elmehetsz addig vásárolni. 30 percig ingyen töltheted a telefonod! Praktikus. A képen látható széfből kilóg a belevaló. Háromféle zsinór közül választhatsz. Amikor megláttam, nem hittem a szememnek. Egy afrikai lány pördült elém toronymagasra tekert kalácsszerű műhajával és az én kiválasztott ajtómat akarta, amit épp fotóztam. Egyszerre 12-en is tölthetik egy helyen a telefont, biztos van több hely is a Bevásárlóközpontban, de neki épp az enyém kellett. "Gyorsan el kell küldenem egy smst, mielőtt lemerülök. A válasz már nem érdekes! Tudod, hogy van ez." - hadarta speciális intonációval és elviharzott. Nem, nem tudom - mosolyogtam -, én szeretem, ha választ kapok.

 

5. (ÖTÖDIK)

 HAJTÁS PAJTÁS !

 

5 hajtogato.jpg

 

Tényleg nem tudod összehajtani egyedül a pólódat? Sebaj! Jön segíteni a hajtogató világbajnok! Beleteszed a sablonba és ha jól emlékszem, jobbra egyet, balra egyet, aztán föl!

Most már ne hajtogasd, hogy nem tudod, csak állj neki és hajtogass!

 

6. (HATODIK)

NEM MINDEN BÖGRE SÁRGA MEG GÖRBE

 

6 pohar.jpg

AZ ERŐ VELED VAN!

 

A Hétköznapok Háborújában is Darth Vader közelében lehetsz. Láttam már fekete sisakos koponya bögrefejet róla, óvszert, fülhallgatót, kiöntőt, szőnyeget, pohárban ventilátorszerű forgást csak akkor, amikor belefújok a kávémba. Az erő is veled van, meg a tejeskávét, a forró csokit is könnyebb hűteni az arcképével fémjelzett bögrében. Két elemmel működik az erő, Gombnyomásra kavargó tájfun is keletkezhet.

 

Velence Kék Ideje

2014.04.28. 03:44

574974_328643680537722_612817654_n.jpg

 

 Valahogy így jártam én is!

“– Ne kérdezze, hogy miért. Hiába is magyarázgatnám. Egy este az embernek egyszerűen kedve kerekedik felülni az első gyorsvonatra, s menni, menni, mindig csak menni. Azután megérkezik valahova. Ismeretlen utcákon csatangol, idegen embereket lát, idegen nyelvet hall, s úgy érzi, hogy otthon van. Nem bír elmenni. Szeretne mindörökre ott maradni. “ (Kosztolányi Dezső)

Láttad már Velencét, a titkokkal teli, rejtélyes, csábító, gólyalábakon álló várost? Tévedtél már el a sikátoraiban? Ringatóztál a fekete gondolában vagy táncoltál a Szent Márk téren, Európa szalonjában? Csak egy helyet ismerek, ahol a galambok sétálnak, a lovak a levegőben nyargalnak, az oroszlánnak pedig szárnya van: Velencét!

Az Utazó ül, a Kalauz halad

2014.04.27. 14:43

Az Utazó ül, a Kalauz halad

Az utazás létezik. Öröktől fogva. Amióta az ember megszületik, azóta utazik. Vagy még előtte is. Talpra áll, sétál, siet, fut, szalad és kíváncsi. Autó, motor, kajak, űrhajó, vagy ugrás a lóra és már be is csekkolt a Heathrow-ra. Utazik villamoson, trolin, buszon, metrón vagy hajón, kompon, tutajon, omnibuszon, vaporettón, vonaton pöfékelve, bicajon szárnyalva, gördeszkán, rolleron vágyik távoli városokba, korcsolyán robogva, ráül a malacra, tevére, bikára, siklóra vagy struccra és zsiráfra, na meg az elefántra, kutyaszánra, s gondolázna. Miért ne szánkó, gépkocsi, limuzin, néha muszáj uszályra szállni, lábbal evezni, riksába dőlni, halászdézsából lesni, járkálni vezető nélküli járgányokon, mozgólépcsőn, tengeralattjáróban. Az ember néha léghajóba száll, helikopterre, taligára, szekérre, sárkányszárnyakat dob magára, ejtőzik, libegőzik, tavirózsa levélen úszik, fogasra kerül, hévre, London Eye-ra. Amszterdam, Párizs, Thailand, aki itt marad, azt hiszi mindenütt ugyanaz van. Vagy mégsem hiszi, tudja, hogy nem. Semmi sem ugyanaz. Az Utazó ül, a Kalauz halad.

IMG_5844 jav ker kicsi vizj.jpg

Good Evening Vietnam!

süti beállítások módosítása